


Kucskár Anikó vagyok. Balkányban élek. Kézműves tészta készítésével foglalkozom. Kislányként Balkány egyik tanyáján nőttem fel, ahol nagymamám tanított meg mindenre, ami a léthez szükséges. Tőle tanultam meg tésztát gyúrni, túrót, tejfölt készíteni, kenyeret sütni és főzni. Azzal a szeretettel és alázattal végzem ezeket a mai napig, amivel ő is tette ezt.
Az életem úgy alakult, hogy fiatalként végigjárva a ranglétrát vezetőként dolgoztam, 70 embert irányítottam, de felemésztett a világ személytelensége és az az őrületes tempó, amit a világ diktál. Nem szégyellem kiégtem. Elhatároztam, hogy amíg nem késő lelassítok! Hát mit kell mondjak, jól sikerült. ☺️🫣
Most őstermelőként visszatértem a gyökereimhez, mert én erre születtem. Egy gazdaságot csinálunk a párommal.Tyúkokat, szarvasmarhát tartunk. BIO kis kertet gondozunk. Itt és így tervezem a jövőmet is.
Fontos számomra két gyerekes anyukaként, hogy mit teszek az asztalra a család elé és ezért kezdtem el magam készíteni az alapvető élelmiszereket is. Igyekszem nyáron mindent megtermelni, befőzni, aszalni, tartósítani, hogy ezzel is törekedjek arra, hogy semmiben ne szenvedtünk hiányt.
Szóval amiért megkerestelek…
Hiszem, hogy a tiszta forrásból származó élelem is egyre fontosabb érték az emberek számára.
Szeretném megmutatni a termékeimet, amelyekkel a családok végre valódi, adalékmentes élelmiszerhez juthatnak.
Nem nagyüzemi árut hoznék, hanem igazi kézműves kincseket:
• Saját tojásos tészták: A tésztáim alapját a saját, GMO-mentes tartású tyúkjaim tojásai adják. Minden szemet a saját kezemmel gyúrok és formázok – ez pontosan az az íz és minőség, amit utoljára a nagymamánk konyhájában éreztünk. Valamennyi termékem 10 tojásos!
• Igazi vadkovászos kenyér: Ha a helyszín engedi, vinnék magammal valódi vadkovászos kenyeret is. Fontos hangsúlyoznom: ez nem a bolti ’kovászos jellegű’ utánzat. Ez az „igazi”, lassú kelesztésű, élő anyag, ami nemcsak finom, de az egészségre is jótékony hatással van. Ez valami egészen más, mint amit a polcokon találni.
Szeretném, ha a látogatók nálam megtapasztalhatnák a tiszta, hazai forrás biztonságát. Aki szeretne kicsit belátni a kulisszák mögé, és megnézni, hogyan készülnek ezek a jóságok, a TikTok csatornámon is követheti a mindennapjaimat és a készítés folyamatát.
Keress a Tiktokon Vidéki Nagyi néven!
Várom a megrendelésed! ❤️😁
Jelenleg nincs tervezett piacnapunk.
Kövess minket, és értesítünk, amint újra megjelenünk!
Jelenleg nincs rendelhető termékünk, de nézd meg a kínálatunkat alább!
Hetente értesítünk, ha új termékek vagy piacnapok jönnek.
Legyél te az első, aki értékel!
Oszd meg egy barátoddal!
Segíts, hogy több ember ismerje meg a helyi termelőket!